A horgászat története és gyakorlata

Napjainkban az egyre növekvő mértékű urbanizáció következtében, a lakosságunknak több mint a fele a mindennapi életben elszakad a természettől és zsúfolt, zajos városokban él. A felgyorsult technikai fejlődés következtében a szabadban végzett fizikai munka egyre kisebb területre szorul vissza, az ülőfoglalkozást űzők köre pedig egyre jobban nő. Teljesen érthető tehát, hogy a dolgozók felesleges szabad idejükben az irodai, üzemi munka után friss levegőre és napfényre, csendre, mozgásra vágynak. Közülük számosan a horgászatot, a szabad idő egészséges eltöltésének azt a módját választva, ami kiválóan alkalmas a kikapcsolódásra, és amit férfiak és nők, gyerekek és idősebbek egyaránt űzhetnek. Nem véletlen tehát, hogy a horgászok száma a legutóbbi évtizedben évről évre rohamosan nőtt, és 1979 végén már megközelítette a 225 ezer főt. A horgászat célja: a halfogás sportszerű horgászeszközökkel és módszerekkel, a szabadidő egészséges, pihenést, kikapcsolódást nyújtó, szórakoztató eltöltése a természetben. A horgászat tehát elsősorban halfogás, de nemcsak az. Az igazi horgász akkor is felüdülést talál a horgászatban, ha kevésbé eredményes napja van, mert lenyűgözi a természet szépsége, a vizek növény- és állat világának rejtelmes élete.

Mi a különbség a horgászat és a halászat között?

A mindennapi szóhasználatban sokan még ma is valamennyi halfogó módot halászatnak nevezik. Ebből adódik, hogy egyesek a horgászokat is a halászok gyűjtőnévvel illetik, pedig a horgászok és a halászok, illetve a horgászat között alapvető különbség van. A lényegbe vágó különbséget a horgászat és halászat céljában, illetve módszerében találjuk. A horgászatról az imént szögeztük le, hogy a pihenés, szabadidő kultúrált módon való eltöltése. Míg a halászat a halak tömeges kifogására irányuló termelési tevékenység, a mezőgazdaság egyik üzemága, a halászoknak tehát, akik ezt a munkát végzik, az a szakmájuk, a foglalkozásuk. A két tevékenység módszerben is lényegesen különbözik. A horgász a csalihal fogó hálótól eltekintve – kizárólag nyeles horoggal, vagyis botra szerelt készséggel foghat halat, a halász viszont főként hálókkal és elektromos szerszámokkal.

 Hogyan alakult ki a horgászat?

 A folyók és tavak partja már az ősembert is letelepedésre csábította. A halban gazdag vizek ugyanis megkönnyítették a táplálék jó részének megszerzését, a folyók és tavak bizonyos fokú védelmet is nyújtottak az esteleges támadásokkal szemben. A halászat az emberiség foglalkozásai közé tartozik, és sokkal inkább volt népfoglalkozás, mit a vadászat. A hal, a vízhez van kötve, szinte kifogyhatatlan tömegben, helyben kínálta magát táplálékul, szemben a vaddal amelyek elejtése végett a településtől – veszélyekkel is járó  kisebb-nagyobb távolságra kellett eltávozni. A halak zsákmányul ejtésének egyik módja horoggal való halászat volt, amiből a mai sporthalászat  igen hosszú folyamat eredményeképpen fejlődött ki világszerte. A kőkorszaki „őshorgász” rendkívüli türelemmel, ügyességgel és leleményességgel – a fent maradt leletek szerint – obszidán kőből pattintgatta horgait. A kőhorgokat aztán követték a lényegesen kevesebb munkával elkészülő csonthorgok, amelyeken hamarosan már kezdetleges szakállat is kialakította. A mai rozsdamentes acélból gyártott horgokhoz az út a bronzból majd a vasból készítetten keresztül vezetett. Korunkban – a már említett – horgászaton kizárólag a nyeles horgászkészséggel való halfogást értjük. Ezt a nyeles halfogó szerszámot is régóta ismeri az emberiség. Az őskorból ugyan nem maradt fönn róla ábrázolás, de a horgász alakját már az ókorban megtaláljuk képekben, sőt szoborba faragva is, például az egyiptomi piramisok sírkamráiban, a rómaiak pedig Pompeji romjai között. Azt, hogy a magyaroknak is ősi foglalkozása volt a halászat, bizonyítják azok a halászattal kapcsolatos szavak, melyek még az Urál menti őshazában kerültek nyelvünkbe. A Kárpátok medencéje, az új haza, vitathatatlanul igen alkalmas terület volt a halászatra. Nem csoda tehát, hogy országunkban magas halászkultúra alakult ki. Az ásatások közben feltárt leletek alapján az is megállapítható, hogy a horoggal való halfogás általános gyakorlattá vált. Mindezen körülmények ellenére a szórakozásként művelt sportszerű horgászat Nyugat-Európához képest rendkívül későn alakult ki Magyarországon. Igaz, az idők nem kedveztek az ilyen tevékenységnek. Amikor Angliában, a legtöbb sportág, így a horgászat szülőhazájában is 1653-ban Isaak Walton és Charles Cotton tollából megjelenik az első horgászatról szóló könyv, a magyarok nem horgászbotot, hanem fegyvert tartanak kezükben, a török ellen harcolva. A következő évszázadok körülményei sem segítették elő a horgászat kibontakozását. Így aztán még az Osztrák-Magyar Monarchia cseh, lengyel és osztrák területeihez képest is több évtizedes késéssel indult meg hazánkban a horgászok szervezkedése.