: Dimenziók harca

Dimenziók harca 2007. 03. 27. 14.03 Szabó Péter A pecázásról van szó, ami nekem mindig egy vicces esetet juttat eszembe. Apám nagy horgász lévén meg akarta szerettetni fiával, azaz velem legkedvesebb elfoglaltságát. Annyira azért nem bízott a képességeimben, hogy rám bízta volna féltve őrzött teleszkópos botjai egyikét, így tízéves kezeimbe adott egy nádbotot, melynek a végére kötött damilon lógó úszó, ólom és horog jelezte, hogy alkalmas lehetek hal kifogására. Orsóról szó sem volt. Ők cimborájával ketten, fejenként két, teleszkópos bottal minden trükköt bevetve próbálkoztak, míg én csak a partközeli vizeket teszteltem. Estére kiderült, hogy pont annyi halat fogtam egyedül, mint ők ketten. Nagyon randán néztek a felszerelésükre…

Pedig szakavatott mester igenis hiszi, hogy a jó felszerelés az egyik kulcsa a jó fogásnak. Most talán ne hozakodjunk elő egyéb Luis de Funes-i példákkal, de jogos felvetés, hogy a hal és helyismeret a legfontosabb, hiszen a hal számunkra láthatatlan terepen bújik meg. Viszont ha mindez adott, akkor egy jó bot, megbízható orsó, sodrott, friss damil, helyesen kiválasztott horog, kapásjelző/úszó és megfelelő súlyozású szerelék csodákat művelhet. Ezt később már magam is megtapasztalhattam, amikor az én kezembe is kerülhetett egy valódi porcelángyűrűs, teleszkópos bot, Shimano orsóval és „teknőc” damillal, etetőkosárral. Persze a hal ennek ellenére képes folyamatosan hülyét csinálni belőlünk, így aztán sűrűn előfordulhat, hogy ismeretlen helyen ücsörögve kénytelenek vagyunk végignézni, hogy a közvetlen mellettünk ülő „szaki” félpercenként kapdossa ki a halakat, miközben minket még meg sem billentenek azok a dögök! És még az sem biztos, hogy a felszereléssel, vagy a táppal van a gond, hanem egyszerűen rossz módszert alkalmazunk. Ezért érdemes feltérképezni, hová is megyünk. Kiderülhet, hogy azon a vízen nem lehet fenekezni, mert dugig van a fenék akadályokkal, vagy olyan kialakítású a meder, hogy értelmetlen úszózni, mert a felszínen „senki” se jár. Netán nagy úszót kell vinni, mert sűrű a felszíni növényzet, vagy érdemes villantókat hurcolnunk, mert gazdag ragadozóállomány van arrafelé. Szóval strapás és összetett feladat a pecázás. A szépsége azonban a természet közelségének élvezete és itt is lehet divatozni, sőt, néha kifejezetten előnyös. Például a rejtő színek használata egyes halfajok esetében elengedhetetlen, ezért a műlegyes pecázók, akik a finnyás és félénk pisztrángokra, lazacokra hajtanak bizony fűzöld, hónaljig érő, vízálló, fűzöld „csizmában” divatoznak és a felső öltözetben is igencsak kerülik a rikító színeket. A műlegyes pecázás amúgy egy külön világ, idegi megterhelését tekintve felér egy Póker VB-vel. A nyomorult sapkáján, zsebében vagy táskájában közel félszáz műléggyel felszerelkezve kezdi a támadást. Azonban a pisztráng épp nem azt a legyet kedveli, mert bár elővigyázatosan kifigyeltük, hogy épp akkor mely rovar rajzása ad táplálékot a halnak, mégsem biztos, hogy szereti is azt az a finnyás bitang. És kezdődik a türelemjáték, ami rosszabb, mint az orosz rulett. Túl sok próbálkozásunk ugyanis nem lehet, mert a hal kifigyeli, mivel próbálkozunk, s legott eltűnik a fenébe. Tehát bele kell látni a hal fejébe, kigondolni, mit akar, szeret és még akkor is elveszthetjük a csatát, mert, ha nem akadt rendesen, akkor hiába van nálunk profi merítőszák, pláne rugós teleszkóppal felszerelve, akkor is bekövetkezhet egy ugrás a hal részéről és már mehetünk is új helyszínt keresni, mert ekkora ramazuri után ott aznap már nem lesz kapásunk. Nos, az ilyen órákig elhúzódó esetek miatt kapott már nem egy műlegyes sorstárs idegösszeomlást, vagy kereste a golyót a pisztolyban… Az igazi őrülteket azonban ez nem rettenti vissza. Sőt, évek során feltérképezik a préda összes jellemvonását, táplálkozási szokásait, környezetét, és ennek tudatában szerzik be a legmegfelelőbb szerszámokat, szerkezeteket, kiegészítőket. Nálam akkor esett le a tantusz, hogy apám menthetetlen, amikor anyám a lakás minden szegletében ólom, damil, szigetelőszalag, színes papírfecnik, horgok, farost és balsafaforgács nyomaira bukkant, sőt egyes sarkokból megszökött sajtkukacok, földi giliszták, piócák, tücskök, sőt, egyszer egy kedves mosolyú lótetű is előbukkant. Hiába nehezményezte anyám, apámnál nem ért el hatást. Normális ruházatot már nem igazán hordott, csak olyan mellényeket, kabátokat, nadrágokat, melyeknek legalább húsz zsebe volt, mindig akadt nála alkoholos vagy lakkfilctoll, hogy az esetleges korrekciókat úszón, csalin, boton, akármin a helyszínen megejthesse. Az öreg már a végén a környezetét is ellátta saját készítésű, speciális úszóival és egyéb felszerelésekkel, mert csak abban bízott, amit ő készített. Pedig ő még nem is volt komplett idióta, csak megszállott nyugdíjas. Az igazi bolond képes mindenre. Eladja a lakását és lakókocsit vesz, amihez utánfutón köt egy csónakot. Saját könyvtárat tart fenn kizárólag tavakról, folyókról, bárminemű vizekről, bennük lakó élőlényekről, szokásaikról, táplálékaikról, azok tenyésztéséről, fellelhetőségéről. Naponta bújja a meteorológiai híreket, saját tenyésztésű csalikat tart, melynek következtében rothadó ételektől bűzlik minden. Legalább ötven botja és orsója van, minden helyzetre felkészülten, minimum két merítő-szákja, víztől, tisztaságától függően, szintén többféle tároló-hálója, kopoltyúbilincse, kiemelő-horga. Tart magánál zsebben szúnyogirtót, bár a zöm már immunis az ilyesféle dolgokra. Felszereléséhez tartozik a napszemüveg, mert a csillogó vízfelszínen ugrándozó úszó nézésétől – melyből a táskában akad még legalább száz - meg lehet vakulni. Szintén akad a zsebben még tartalék ólom, olló vagy kés, mellyel méretre szabva lehet alakítani a nehezéket. A horgok száma megállapíthatatlan, akárcsak a csaliké. Igazi profi tart magánál ételszínezéket is, természetesen több színben, hogy ha netán a rőtvörös sajtkukac lenne a kívánság a halak részéről, akkor rögvest átfesse a mocorgó étket. Sőt, mindenféle fűszerek is betárazva várnak a táskában, mert mindent a kedves halvendégért. Igazi pecás nem alszik, ezért a kapásjelzők inkább színükkel és formájukkal kell, hogy felkeltsék a horgok őreinek figyelmét, azonban egyes álomszuszékok kedvéért már létezik a hangjelzéseket adó kapásjelző is. Elég nagy röhögést kelt az ismerősökben, amikor az akasztás pillanatától az Örömódát kezdi játszani… Az igazi pecás viszont annyira szereti a halat, hogy nem akarja bántani és inkább visszadobja, mint a Nagy Hohohóóó vagy Rex Hunt, a kivénhedt ausztrál rögbis, aki a Discovery chanel-en látható műsorában napi rendszerességgel hajigálja vissza a kifogott halacskáit, természetesen búcsúcsók kíséretében engedve útjukra őket. Szóval bolondok mind egy szálig, de a szenvedélybetegségek tekintetében ez még bocsánatosabb bűn, igaz erről anyámnak más volt a véleménye.